|
Atlantis - Az elveszett világ nyomában
Bernau Katalin, Szabó Márta, Páj Adrienn 2004.06.07. 15:29
Az alábbiakban elolvashatjátok azokat az interjúrészleteket, melyek helyhiány miatt kimaradtak az újságból.
Simonkovits Ákos - író
- Mi volt előbb: a zene vagy a szöveg?
- Az ötlet volt legelőször, az ötletre volt egy szinopszis, amiben igyekeztem megtalálni azokat a pontokat, ahova mindenképp zene kell.
- Külföld mennyire lebegett a szemetek előtt?
Talán nincs is olyan művész ma Magyarországon, aki ne szeretné „letesztelni” a képességeit akár az országhatárokon túl is. Ebben az országban, ahol egyébként nagyon szeretek élni, szóval itt finoman szólva igen szűkre szabottak a lehetőségeink.
Majd meglátjuk, mit hoz a jövő…
- Mennyire tartod szerencsétlennek, hogy a náci világ jelképezi a gonosz erőt?
- Nem tartom szerencsétlennek. Beszéltünk a szélsőségekről és ebben a történetben az emberiség két legszélsőségesebb” pontjainak” a találkozásáról van szó.
Nagy Gergely - zeneszerző
A halak, az akvárium látványa általában nyugtatólag hat az emberre. Ez a zene viszont éppen fordított hatást ér el. Tudatos volt ez az „ellentét”?
Ez a zene a sztoriból „táplálkozott”. Elolvastuk a forgatókönyvet, és inkább arra támaszkodtunk, mint arra, hogy itt halak fognak úszkálni. Tudtuk, hogy van egy nagyon gonosz „náci” szereplő, tudtuk, hogy van egy nagyon pozitív szereplő, egy régész, aki meg akarja találni Atlantist, akit csak a tudás és a régészet érdekel, úgyhogy igazából a karakterekre, a sztorira próbáltuk megírni a zenét. És ott ez kellett, hogy üssön a torzított gitár, kellett hogy legyen egy nagyon szép szerelmes duett, egy szólószám, ami lágyabb hangvételű. Tehát a látvány inkább a zenék alá dolgozik még pluszban, de nem annak akartunk megfelelni. Nem abból indultunk ki.
Elégedett vagy a végeredménnyel? Ilyen hangokra képzelted el a szerepeket, dalokat?
Igen is, meg nem is. Tehát vannak hangok, amik úgy érzem hogy telitalálatok, de vannak amik nem. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy azok nem jók, csak nem telitalálatok.
Szemán Béla - rendező
Az akvárium, a halak fantasztikus hátteret adnak a történetnek…
A visszajelzések azt igazolják, amit én nagyon szerettem volna elérni, hogy egy létező térré varázsolódjon az akvárium. Ne csak egy „díszletelem” legyen, és ne csak egy körítés ott a háttérben, hanem, hogy elfogadható térré váljék, valóságos térré, és közbe ne vigye el a néző szemét. Én mindig azt mondtam, hogy akkor járunk jól, akkor csináljuk jól a dolgunkat, ha le tudjuk győzni a cápákat. A rendezésben igyekeztem arra lehetőséget adni a nézőknek, hogy megszokják azt a teret, hogy meg tudják nézni, és utána el tudják fogadni, hogy az ott van, és már ne az legyen a fontos, hanem az ami előtte játszódik.
Sok színházi előadást rendeztél már, nagyszínpadon. Melyik a nagyobb kihívás számodra, egy ilyen helyszínen létrehozni egy művet, vagy a nagy színházban?
Ez sokkal nagyobb kihívás. Itt nem lehet rutinból csinálni semmit. Az amit az ember megszokik egy nagy színházban, hogy hogyan épül fel az előadás, az itt nem lehetséges. Azt el kell felejteni, az itt nem megvalósítható. Itt minden pillanatért meg kell küzdenie a rendezőnek, hogy el tudja mondani azt, amit akar, és közben új formákat keressen, nem a megszokottat. Amikor egy rendező el kezd rendezni egy előadást, akkor tulajdonképpen beiratkozik egy kurzusra. Itt nekem kb. 30 embert kellett instruálnom naponta, akik különböző intenzitású, különböző tehetségű, különböző alkatú színészek, és akiktől én nagyon sokat tanultam mind emberileg, mind szakmailag. Engem mindig az izgat a rendezés elején, hogy én meg tudom-e csinálni, a végére érek-e, kibírom-e stb.
Nagy Sándor - David Stjarna
A főszereplő Davidet játszod. Ki is ő? Mi a szerepe a darabban?
Ez a fiú abszolút fanatikus. A darab úgy kezdődik, hogy egy egyetemi előadóban vagyunk, ahol a tizedik vagy tán századik előadását tartja David. Az édesapja ugyanennek a megszállottja volt, az ő nyomdokait próbálja követni, már csak azért is, mert az apa egy Atlantisz felkutatására küldött expedíció során tűnt el.
Én keresztény ember vagyok, nekem is minden a hitről szól, ugyan úgy mint Davidnél. Kitartó ember, aki még akkor sem adja fel, amikor kinevetik.
A múltkor pont a Feke Palival beszélgettünk, hogy tulajdonképpen a Heller és David csak a hit irányában különbözik egymástól. Két hasonló figura, mindkettő iszonyatosan hisz valamiben, csak az egyik erre megy, a másik meg amarra. Szerintem a darabnak is akkor jó a vége, ha a Heller nagy nótája után az embernek nem az jut eszébe, hogy mekkora szemétláda náci, hanem az, hogy mennyi embert lett volna képes megmenteni, ha a másik irányba fordítja energiáit. Tehát e két figura párhuzamosan kapcsolódik egymáshoz. Korábban úgy volt, hogy én is játszani fogom ezt a szerepet, de néha az embernek be kell látni bizonyos határokat. Heller szerepe éneklés szempontjából elég nehéz, azért valószínű egyszer-kétszer el tudtam volna énekelni. Szerepként mindenképp izgalmasabb egy negatív figura.
Láttad kívülállóként a darabot?
Igen, gyomorgörccsel ültem végig. Fontos, hogy jó ritmusa legyen egy darabnak, itt néhányszor bizony nem álltak össze a dolgok. Ez nem egy Shakespearei vagy Csehovi darab, tehát ki kell azt használni, hogy az embert szórakoztassa, és pozitív élménnyel tudjon távozni. Semmiképp nem kell továbbgondolni, mint ami a mű.
Szabó Máté - David Stjarna
Neked mennyire kicsi ez a színpad?
Színházi pályafutásom Kecskemétről indult, ott elég nagy a színpad. Azt hiszem majdnem a legkisebb színpad, ahol eddig játszottam. Furcsa és elég nehéz megszokni, hogy két oldalra is kell játszani. Ami itt szemben van, az bizonyos nézőknek sajnos vagy félprofilba vagy háttal látszódik. Ezért mindig úgy kell helyezkedni, hogy látszódjunk.
Az nagyon jó, hogy a háttérben élőlények vannak (halak úszkálnak), úgy éreztem, hogy soha nem tudtunk nulláról indulni, mert volt egy atmoszféra, ami belengte a színpadot.
Nyári Darinka - Kiala
A zenét mennyire érzed a sajátodnak?
Zeneileg nem egy klasszikus musical, hiszen abszolút pop-rock elemekre épül. Ha musicalről van szó mindenevő vagyok, de ez a darab igazán kedves a számomra. Éneklés szempontjából izgalmas feladat, mert különböző mélységekben, magasságokban, stílusokban énekelhetek. A legjobban azt élveztem, hogy –új musical révén- magam fedezhettem fel a dalokat, nincs egy „előd” akinek a sajátosságai tanulás közben óhatatlanul el kezdtek volna rögzülni.
A hármas szereposztás, hogy mindig mással kell játszani, mennyire zavaró számodra?
Addig zavaró, amíg nem lesz mindenkivel rutinos a dolog. Persze nekem is megvannak a kedvenc partnereim, de mindenkivel szívesen játszom.
Szoktál izgulni előadás előtt?
Igen mindig, de közben alig várom már, hogy a színpadon lehessek. Most elég jól megúsztam a telet betegség nélkül, de mindig a legrosszabbkor jön egy mandulagyulladás vagy bármi más. Próbálok felkészülni az előadásokra, hiszen nem mindegy, hogy az ember milyen lelkiállapotban áll a színpadra.
Az Atlantis-szal, valami teljesen újat hoztatok létre. Ez izgalmas feladat volt számodra?
Nagyon. Benne volt a kihívás, meg a félelem, hogy tetszeni fog-e az embereknek. Én tudom, hogy elfogult vagyok, de úgy érzem, hogy sikerült tényleg valami új dolgot csinálni. Eddig pozitívak voltak a visszajelzések remélem, hogy ez továbbra is így marad. A környezet, a cápaakváriummal a háttérben, nem a megszokott színházi légkört nyújtja és azért az sem feledhető tény, hogy szinte a semmiből egy új magyar musical született.
Nehéz volt, megszokni ezt a környezetet? Hiszen az akvárium elvonhatja a nézők figyelmét, illetve kicsi a színházterem, és ez is nehezíti a munkátokat?
Ami nehézséget okozott, az pont a nézők közelsége. Ha egyetlenegy nem őszinte pillanata van bárkinek, azt biztos, hogy a nézők látják. Az akvárium miatt annyira nem panaszkodom, mert az elején még érdekes az embereknek, de amikor elkezdik követni a történetet, akkor inkább arra figyelnek és az összhatást nézik. Természetesen még mi is, sok-sok próba, és előadás után, ott ülünk hátul a takarásban, és lessük a halakat, ez azért óhatatlan.
Wégner Judit - Kiala, Ilphiade
-Ez egy nagyon kicsi színpad. Neked mennyire jelent nehézséget ez a környezet?
Én jelenleg a Színművészeti Egyetem musical-operett osztályába járok, és mi ott ilyen kicsi termekhez vagyunk szokva (egyenlőre), úgyhogy nekem nem szokatlan. A bensőségesebb jelenetek szerintem jobban is működnek kis színpadon. Az akvárium pedig csodálatos…
-Nem jelent nehézséget, hogy a nézők látnak minden arcrezdülést?
De, ennyiből egy kicsit nehezebb a dolgunk. Nagyon oda kell figyelni, nem szabad „soknak” lenni, finoman, természetesen kell játszani.
-Mi az, ami igazán megfogott ebben a darabban?
Az egész történet varázslatos légköre, a szerelem, a szeretet, a két idegen világ találkozása, ami egy kicsit meseszerű, és ez nekem nagyon tetszik, mert romantikus lelkületű vagyok. Valamint az a jóság, az a szeretet, ami Davidnek hiányzik a fenti világból, és amit itt, Atlantisban megtalál. Ha mi, színészek jól csináljuk a dolgunkat, akkor ez kiderül. A nézőknek úgy kell elmenniük az előadás után, hogy azt gondolják: „de jó lenne ilyen nyugalomban, szeretetben élni, ennyi pozitív energiát kapni”.
Mi is sokat ölelgetjük egymást a darabban, és én azt vettem észre saját magamon, hogy jobban megnyiltam az emberek felé…
-Elénekelni mennyire nehéz ezeket a dalokat?
Nem könnyű. Kiala elég széles sávon mozog. Mélységeket és magasságokat is kell énekelni. Ráadásul elég változatos stílusú, lírai dalok is vannak benne, meg egy kicsit rockosabbak is. Nagyon jó a zene, és nagyon illik a jelenetekhez. Ilphiade egy alt magasságnak megfelelő szerep.
-Kialának az apjához fűződő viszonyáról beszéljünk még egy kicsit. Ugye Kiala elhagyná az apját a szerelméért. Ez a valóságban is így van? A gyerekek mindenképpen elhagyják a szülői házat?
Biztos, hogy láttunk már erre példákat az életben…
Kiala azt mondja az apjának, ha a fiú elhagyja Atlantist, ő is vele megy. Azért ezt nem gondolja véresen komolyan, csak abban a pillanatban, mert ugye ettől a birodalom sorsa függhet. De nyilván az apja és David az a két ember, aki igazán közel áll hozzá, és a hozzájuk fűződő viszony az, amin keresztül igazán meg lehet formálni ezt a szerepet.
Nádasi Veronika - Kiala, Ilphiade
Vannak nehézségei annak, hogy egyik este a szerencsésebb Kialat, másik este viszont az önfeláldozó Ilphiadet játszod?
Nem. Ez egy nagyon izgalmas feladat. Igazából egyetlenegy ponton jelentett ez nehézséget. A darabban van egy táncos szám a Szirének Dala, és ott emlékeztetnem kell magam arra, hogy melyik szerepet játszom, melyik szólam vagyok, melyik helyen kell lennem, hiszen nagyon hasonló a két szerep. Nincsenek sokat közösen a színpadon, mert a történetük külön szálon fut, tehát ebből a szempontból nem nehéz. Kiala egy főszerep, míg Ilphiadenak gyakorlatilag egy kicsit dramaturgiai szerepe van, vagyis tovább kell vinnie a cselekmény fonalát, és az ő magánéletének alakulása egy kicsit kimarad ebből…
Nem is zárul le igazán az ő magánélete.
Igen-igen, nem is zárul le igazán. Az alapja a darabnak a szeretet, illetve az, hogy hogyan reagál egy belső világ arra, ha egy teljesen más világból impulzusokat kap. Ilphiade kevésbé nyitott erre, mint mondjuk Kiala, vagy bármelyik másik szereplő. Valószínűleg a szerelme (Sárshkurt) miatt is, de sokkal nehezebben bízik abban, hogy ezek az emberek – akik Atlantisra érkeztek - jót akarhatnak, míg Kiala a maga nyitottságával, naivságával könnyebben fogadja ezeket a dolgokat.
A két szerep között hangkarakterben is van különbség?
Persze, Ilphiadet egy kicsit könnyebb megoldani. Az ő szerepében igyekszem mindig egy kicsit mélyebben, súlyosabban beszélni és énekelni, Kiala esetében pedig egy kicsit „csicsergősebben”, energikusabban igyekszem megszólalni. Az ő szerepe mind zeneileg, mind prózailag egy nagyon komoly ívet fut végig, Ilphiade pedig ebből a szempontból egy kicsit mostohaszerep, mert csak apró felvillanásai vannak, illetve egyetlenegy dala van, amibe bele kell sűrítenie az életét. Persze az is egy izgalmas feladat, hogy mennyire tudja az ember 2 és fél perc alatt felkelteni az emberek érdeklődését, és hogy el tudja-e hitetni az ő történetét. De ha választanom kell kettőjük közül, egyértelműen Kialat választom, mert többet lehet énekelni, és ez nekem nagyon fontos. Imádok zenében megszólalni.
Feke Pál - Heller
Heller egy nagyon kemény ember, egy katona. Ő a darab negatív hőse. Ennek ellenére közel áll hozzád ez a szerep?
Ez egy nagyon komoly szerep. Nagy Gergely, aki a zenét írta nagy feladatot rótt a Hellert alakító színészre. Olyan magas hangok vannak benne, amiket nem könnyű elénekelni. Ha lehet valamihez hasonlítani, akkor a Szupersztár Judása ennyire nehéz szerep. Ezért is nagyon különleges eljátszani ezt a figurát. Én egyébként szeretek negatív hősöket alakítani. Úgy érzem, hogy ezek talán közelebb állnak hozzám a színpadon. Nagyon szeretem megformálni őket. Az Atlantis egy nagyon jó szerep lehetőség ebből a szempontból.
-Ez az ember elkerül egy igazán különleges világba, és ott nem érinti meg semmi. Csak a céljaival foglalkozi, és nem lehet kizökkenteni. Mit gondolsz erről a viselkedésről?
Ilyen emberek viszik nagyon sokra, mint például Hitler. Ha valaki, aki olyan, mint Heller a darabban, nem a negatív énjét használná föl az életében, akkor nagyon sokra vihetné. Így is sokra viszi, csak közben mindenkit eltávolít, aki az útjában áll. Hitler is olyan hatalmat épített maga köré, hogy senki nem mert vele szembe szállni. Ha belegondolunk, olyen emberek lesznek igazán sikeresek, akik ugyanezt csinálják csak pozitívan. Heller ezt negatívan csinálja. Kiáll az elveiért, és semmi más nem érdekli csak, hogy megszerezze a kristályt. Ha kell megöl akárkit, ez egy ilyen szerep.
Arról már szintén beszéltünk, hogy ez egy kamaraszínház jellegű helyiség. De színészileg mennyiben kell másképp játszani attól, hogy ilyen kicsi a színpad?
Elmondhatom, hogy fiatal korom ellenére sok szerepet osztottak rám szabadtéri színpadokon (Jézus Krisztus Szupersztár– Szeged, Attila, Isten kardja – Esztergom). Ha valaki meghallja ennek a darabnak a zenéjét, akkor egy monumentális előadást képzel el. Attól nagyon nehéz, hogy kicsiket kell játszani. Olyan mint egy film. Ez azért is különleges, mert ilyen kamaraszínházakban nem szoktak musicaleket előadni.
Én élvezem, hogy a nézők ilyen közel ülnek, mert a néző lásson, azért van. Itt olyan közel vannak hozzánk, hogy látom, szinte nem mernek a szemünkbe nézni, mert annyira benne érzi magukat az előadásban, és ez jó!
Serbán Attila - Heller
Szerintem abszolút kiderül a darab folyamán, hogy Heller nem egy alapvetően gonosz figura, egyszerűen csak vannak elvei, amikhez ragaszkodik...
Igen, ragaszkodik az elveihez. Meg akarja oldani a feladatát. Az volt a nehéz, hogy ne egy görcsös, kemény, az elejétől kezdve őrült figura legyen, hanem egy beépült, kedves emberből építkezzen, és a végére jusson el egy teljes fokú őrültségbe. Ez a szerep lényege. Nem derülhet ki az első felvonás végéig, hogy ő itt a rossz figura.
Hangi értelemben pedig az a nehézség, hogy az elején nagyon szépen lehet énekelgetni ezeket a csengő, magas hangokat, de a végén én szeretem hangban is elérni azt az őrületet, mint amit a szerep.
Okozott nehézséget, hogy a végén németül kell énekelned?
Nem volt nehéz, mert nagyon sok meghallgatásra járok külföldre. A német kiejtéssel sem volt gond, mert nagyon sok dallal készültem már, és abból tudtam meríteni.
Elénekelni mennyire nehéz ezeket a dalokat? Sokat kellett készülnöd rá?
Játszottam a Sztárcsinálókban Nérót, az nehezebb volt, mert magasabb hangok vannak benne. Ezeket a dalokat nehéz elénekelni annak, aki nem magas tenor, nekem szerencsére nem annyira nehéz, de nagyon oda kell figyelnem magamra, mert ha csak egy kicsit meg vagyok fázva, akkor már másképp jönnek ki a hangok. Ha egymás után vagyok több nap, akkor rá áll a torkom, és nem szokott gond lenni.
Zeneileg neked mennyire tetszenek azok a dalok, amiket énekelsz?
Zseniális. Szerintem, a darabban maga a szerep, és zeneileg is a Heller témák nagyon jól meg vannak írva. Az emberek pedig furcsa módon szeretik a negatív figurákat.
Makrai Pál - király
Ön a király szerepét játsza ebben a műben, aki azt hiszem, egy nagyon nehéz helyzetben lévő figura, mert az ő döntésein múlik Atlantis sorsa. Mit gondol Ön ennek a szerepnek a megformálásáról?
Kezdeném ott, hogy az egész egy kitalált történet, egy mese felnőtteknek. Természetesen vannak történelmi alapjai, de nem létezik olyan valóságos figura, amiről lehetett volna mintázni az atlantisi nép, és köztük természetesen a király szerepét. Éppen ezért maximálisan kellett alkalmazkodni a rendező elképzeléseihez. Szemán Béla, akinek elég komoly tudása van a jelenleg meglévő atlantisi ismeretekkel kapcsolatban, sok olyan természeti dolgot tanult, és csinál most is például: természetgyógyászatot, amit Atlantisból eredőnek tartanak.
A király figurája egy meglehetősen statikus szerep. A megformálása folyamán abból kellett kiindulni, hogy a király egy tökéletes jóságú ember, aki összefogja az atlantisi népet, ő irányítja ennek az elsüllyedt országnak az életét. A személye ezen felül is nélkülözhetetlen, mert ő az, aki tudja, hogy hol van a kristály, mely a birodalom időtlen időkig való fenntartását biztosítja, így tőle függ Atlantis léte. Az eddigiek alapján is érthető, hogy ez egy viszonylag behatárolt szerep, nem ad tág határokat, játszási lehetőséget. Nekem az eddig játszott szerepeim elég szélsőségesek voltak, rossztól a jóig mindent játszottam már, de ennek ellenére számomra most ez is egy újdonság, ami meghatározott szerepformálást, bizonyos szintig sallagmentes színészetet igényel. Annak idején, a nyolcvanas évek közepén Kocsák Tibor, Kemény Gábor és Miklós Tibor: A krónikás című művében maga a krónikás volt egy ehhez hasonló szerep, bár annak a figurának nagyobb érzelmi kilengései voltak. A mű végén azonban itt is van katarzis, amikor az atlantisiak rádöbbennek arra, hogy vége a halhatatlanságnak, és a Földről eljött idegenek közül néhányan Atlantisban maradnak.
Én nagyon szeretem ennek a szerepnek a megformálását. Ráadásul inspirálja az embert, hogy ez egy hármas szereposztású darab, tehát mindenkinek meg kell próbálnia picikét más típusú figurát csinálni ebből a szerepből, mint a másik két kolléga. Az ember a saját egyéniségét próbálja meg belevinni a műbe, de ezt csak úgy lehet megvalósítani, hogy közben nem szabad eltérni a rendező koncepciójától.
A színésznek nehezebb a dolga, amikor egy ilyen „behatárolt" szerepet kell megformálnia, és nem improvizálhat a színpadon?
Én a magam részéről egy nagyon improvizatív ember vagyok, amit sok esetben nem tudok kihasználni, mert a szerep nem ad erre lehetőséget. Többek között ez is egy olyan előadás, ami közben nem lehet különösebben improvizálni. Meghatározottan kell azt a vonalat követni, amit a rendező elképzelt. Egy ilyen szerep megformálása mindig nagyobb fegyelemre ösztönzi a színészt, mint egy olyan, ahol esetleg - természetesen csak a megadott határokon belül - több a lehetőség az improvizációra.
Térjünk vissza egy kicsit a király jellemére. Az előadás folyamán kiderül, hogy nagyon fontos a lányával való kapcolata…
Rendkívül fontos a királynak a lányához fűződő kapcsolata, hiszen a lány szerelmén keresztül jut be David Atlantisba. A királynak meg kell őriznie azt az egységet, ami az atlantisiak egységét jelenti, ugyanakkor kompromisszumokba is bele kell mennie a végén a lánya érdekében. Rá kell döbbennie arra, hogy a két világ, a fenti, negatív, jelen esetben a náci uralom alatt álló világot, és az atlantisiak által megformált, teljesen pozitív világot jelképezi. Kompromisszumokba kell belemennie, mert a külső világból érkezett idegeneket be kell fogadnia, és ezért a történet szerint el is veszti a halhatatlanságát Atlantis.
Földes Tamás - király
Zeneileg mennyire nehéz, vagy mennyire különleges ez a darab?
Kicsit más a stílusa, mint amit én eddig énekeltem, a nehézsége tényleg csak ebben van. De jó, hogy született egy olyan musical, ami nem a klasszikus hagyományokat folytatja, nem az angol-szász irányvonalat követi, hanem a mai hangzásvilágon alapszik. A musicalnek is muszáj újulnia, követnie a kort.
Közel áll hozzád ez a zenei stílus?
Megmondom őszintén, hogy kemény rockzenét én otthon nem nagyon hallgatok. Ez a darab bár ilyen alapokon nyugszik, de meg van benne az a dallamvilág, ami a musicalek sajátossága. Ez így nagyon tetszik nekem.
Demeter György - király, Algour ezredes
Az előadásban nagyon fontos jelenet, amikor a királynak arról kell döntenie, hogy elengedi-e a lányát. Hogy éled meg ezt a szituációt?
Én a koromnál fogva lehetnék apa, bár nincs gyerekem. A király jó ember, és szereti a lányát, ezért természetes, hogy engedékeny, toleráns vele szemben. Elfogadja, hogy a lány kíváncsi, egyszerűen az emberi természet sajátosságait hordozza magában. Azt gondolom, hogy teljesen normálisan viselkedik a király ebben az esetben, amikor azt mondja, hogy „persze nekem az a lényeg, hogy te boldog légy”.
Játszol a Piccolo színházban is, ami szintén egy kamaraszínház jellegű terem. Ezek szerint neked nem okozott gondot ez a környezet?
Nagyon jó, hogy ilyen családias az egész. Mindig is performance-ként fogták fel a kritikusok, ha a rendező bevonta a nézőket, meg a nézőteret a játékba. Itt is lehet, hogy meg lehetett volna ezt csinálni, bár azt hiszem, a nézők figyelmét leköti az akvárium és a színészi játék. Összességében én úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó darab, és nagyon jó helyre sikeredett. Meg vannak a maga gyerekbetegségei, de ezt a játszás során ki fogja majd nőni. Azt hiszem, az a lényeg, hogy új darabok születnek, és fiatal, tehetséges színészek kapnak lehetőséget.
Csonka András - Victor Frenegen
Mondtad, hogy nem szeretted ezt a zenei stílust. Amikor először meghallgattad az Atlantis zenéjét, rögtön érezted, hogy ez más, azonnal megfogott?
Amikor először meghallgattam, akkor nekem mai, angol-szász, kicsit rockosabb popzenének tűnt. Nem fogott meg. Majd elkészültek a magyar szövegek, a hangszerelés, és akkor rájöttem, hogy ez nekem tetszik, ezért nem szabad ez embernek az első benyomását véglegesíteni. Ez így nagyon kedvemre való zene.
Nagyon érdekes helyen kapott otthont ez az előadás. Mennyire előnyös, illetve mik a hátrányai ennek a helyszínnek?
A helyszín nagyon speciális, egyedülálló a világon, hogy egy színházi megmozdulás egy ilyen jellegű térben kap helyet. Itt van ez a hatalmas medence, ami miatt az ember úgy érzi, hogy tényleg ott van, a tenger mélyén. A különleges helyszín nehézségeket is rejt, mert technikailag azért ez nem egy színház. Bár a színház ott van, ahol játszunk, de ennek a helynek nincsenek hagyományai, meg kell ezeket teremteni, ami természetesen döccenőkkel jár, de ez majd kialakul.
Mikola Gergő - Sárshkurt, Victor Frenegen
Sárshkurt egy teljesen tiszta világban él, másképp gondolkodik mindenről. Könnyen tudtál azonosulni a figurával, át tudtad érezni ezt a helyzetet?
Ezzel azért megbarátkoztam. Ha az ember megpróbálja magából kiüríteni azt a sok mocskot, amit magára vesz akár egyetlen nap alatt, ha vissza megy egy picit a gyökerekhez, és elképzeli, hogyan kellene viselkednie az embernek, hogy ez a jóság és tisztaság meglegyen, akkor nem okoz gondot azonosulni. Az a nehézsége ennek a szerepnek, hogy Sárshkurt egy nagyon komplikált figura, és kevés a szöveg, ezért igazából csak gesztusokkal, arc- és szemjátékkal lehet ezt eljátszani.
Okozott neked valamilyen nehézséget a dalok eléneklése?
Van benne egy érdekes szám, az első felvonás végén a „Vérszövetség” nóta, amit Nagy Gergely, a zeneszerző nagyon magasra írt. Azt azért „ki kellett gyúrni”, legalábbis nekem. A többi dalra nem mondanám, hogy nehéz, de megterhelő az ember számára. Ez abból adódik, hogy el lehet énekelni egy nótát, csak úgy, hogy kiállok, és eléneklem, de onnantól kezdve, hogy az ember érzéseket akar közvetíteni, és el akarja játszani egy szerepet, már komplikált a dolog. De erre találták ki a próbákat, hogy mindenki kipróbálja, hogyan tudja ezt ebben az állapotban elénekelni.
Térjünk át a másik figurára, amit megformálsz, ő Victor Frenegen…
Ő szintén nehéz figura. Victor, egy olyan srác, aki szülők nélkül nőtt fel, teljesen egymagában, és a csillagok, a tudomány felé fordult. Ez jelentette számára a boldogságot, de igazából soha nem tudott felnőni, a szerencsejátékba is belefolyt. Ő egy „lump” srác, aki még mindig gyerek. Legjobb barátja, David jelenti számára a családot. Atlantisba is együtt indulnak el, amit a véletlennek köszönhetően meg is találnak.
Atlantisban Victor jó barátságot köt Pülével, aki egy kislány. Szerinted miért alakul így az ő viszonyuk?
Nagyon érdekes a kapcsolatuk pontosan azért, mert Victor belül, a lelke mélyén még gyerek, Pülé is gyerek, de ő abban különbözik az átlagtól, hogy atlantisi kislány, és ezért neki megadatottak születésétől kezdve olyan dolgok, hogy például a matematikai egyenleteket „hip-hop vágja”. Ők ezért találnak egymásra. Itt kerül a képbe Moole, aki Pülének a nagy barátja, és a darab végén kiderül, hogy ő az édesapja, akit az istenek visszküldtek védelmezni az atlantisi kristályt, és a népet. Van egy jelenet a darabban, amikor Moole megmutatja Victornak azokat a dolgokat, amiket nem tudott az addigi életéről. Én azt tartom egy olyan pontnak, ahol óriásit változik a figura, ott felnő, de megmarad benne a vidámság. Amikor egy ember tisztába jön azzal, hogy honnan jött, onnantól kezdve sokkal könnyebben tudja azt, hogy merre tart. Megismeri önmagát, Victorral is ez történik.
Benedekffy Katalin - Ferdone
Ferdonét játszod a darabban. Mit jelent neked ez a szerep?
Számomra ez a szerep olyan, mint amilyenné mindig is szeretnék válni. Ő egy papnő, aki feltétel nélkül szeret, ami egy olyan emberi tulajdonság, amire mindannyian vágyunk lelkünk legmélyén. Csak az nem biztos, hogy egy életen belül ezt képesek vagyunk-e megvalósítani. Engem amúgy is foglalkoztatnak a misztikus dolgok. Visszatérve a szerephez: pontosan azért volt nehéz megformálni, mert a feltétel nélküli szeretet és odaadás is egyfajta művészet, melyet hosszú évek alatt és folyamatos tanulással sajátíthatunk el (persze ha felismerjük ennek fontosságát). Életkorban egy kicsit távol áll tőlem- én 26 éves vagyok, Ferdoné meg már túl a harmincon. Tehát egy középkorú nő, aki ráadásul anya és óriási terhet cipel magával, hiszen élete legnagyobb szerelmének (a férje) tűz általi pusztulását tehetetlenül kellett végigszemlélnie. Szemán Béla, a rendező sokat segített a szerep megformálásában.
Tudod, hogy miért téged választottak akkor erre a szerepre?
Az ember életében vannak olyan periódusok, amikor megtalálják bizonyos szerepek. Ezt nem tartom véletlennek, úgy gondolom, hogy ezzel valamire tanítani akar az élet.
A karakterem miatt választhattak. Az biztos, hogy nem vagyok egy naiva alkat. Igaz, a hangom az szoprán, viszont ha valaki rám néz, akkor nem egy bűbájos szőke kislány néz vissza, hanem egy karakteres arc. Ezzel a kettősséggel mindig megszenvedek…
Az anyaszerep közel áll hozzád?
Én nagyon szétszórt ember vagyok, ugyanakkor valahol a gyerekekkel mindig jól megtalálom a közös hangot. Jó érzés volt, hogy a próbák megkezdése után Carmen (Pülé) odajött hozzám, és ennyit mondott: „Úgy szeretnék mindig veled játszani.”. Imádom, Ő egy kis tündér! Elnevezett aztán anyának, mint tudjuk az édesanyja vagyok a darabban. Mindenhova együtt cseng-lengtünk, ebédelni, vásárolni stb. Valami miatt mindig megtalálnak ezek a szerepek, volt már rá több alkalom is, de mindenképp hálás feladat.
Ugyanakkor minden nőben ott rejtőzik az anya, függetlenül attól, hogy majd az élete során betölti-e ezt a szerepet.
Ha egy ártatlan, tiszta lény közeledik hozzád, akkor Te sem tudsz másként viszonyulni hozzá, csak szeretettel.
Bozsik Patrik - Sárshkurt
Közel érzed magadhoz ezt a karaktert?
Mindig az ilyen impulzívabb szerepeket éreztem magaménak, olyanoknak amik engem megtalálhatnak. Ezek a határozott, indulatos jellemek hozzám egy kicsit közelebb állnak. Lehet, hogy kívülről is ez a vélemény, ezért kapok talán ilyen szerepeket. A Jézus Krisztus Szupersztárban is átformáltam egy kicsit Annás szerepkörét. Eddig ez a figura Kajafást csendben hátulról felbújtó pap volt, aki inkább csak suttogott, én mégis – merítve az első zenei kiadásból - határozottabbra vettem a hangot, és a visszajelzések alapján úgy tűnik nem hiába. Sokszor próbálom kicsit más oldalról megközelíteni a szerepeket, mint ahogy az nyilvánvaló lenne. Megpróbálok belecsempészni valami ösztönszerű egyéni ízt a színpadi játékomba.
Ez azért van, mert ilyen vagy a magánéletedben is, vagy csak a színpadon „éled ki magad”?
A színpadon mindent „bevállalok”. Ez egyfajta feloldottság. Én mindig az a típus voltam, aki nem remegett, ha színpadra kellett mennie, hanem ott érezte otthon magát. Ettől függetlenül tudok nagyon zavart is lenni addig amíg nem érzem - belülről - minden ízében teljesnek részemről a rámosztott karaktert. Ha viszont egyszer rátaláltam a kulcsra, akkor nagyon tudom élvezni a szerepkört. Idő kell ahhoz, hogy az ember megtalálja azokat a finomságokat az adott figurában, amik számára a leghitelesebben megjeleníthetők. Én nem vagyok képzett színész, azt a vonalat követem, amit a klasszikus értelemben vett Rock Színházban játszó művészek közül sokan, zenei előképzettség után kerültem ebbe a szerepkörbe.
Dion Marianna - Ilphiade
Másképp kelsz reggel, ha tudod hogy este Ilphiadet játszod?
Igen, de ez egy belső folyamat, kívülre nem jöhet ki, mert attól én még Dion Marianna vagyok az életben, és csak este vagyok Ilphiade. De elkezd bennem egy olyan folyamat lejátszódni, aminek estére meg kell érnie, hogy órákon át tartható legyen ez az „új, varázslatos állapot”.
A nézők közelségéhez nehéz volt hozzászokni?
Nagyon furcsa, én megpróbálok minden este ahhoz igazodni, ami aznap este várható. Így a Madách Színházban is egész más, hiszen távolabb vannak a nézők A közelséget jobban szeretem, ezt tapasztalhattam már a Piccolo Színházban is, ahol szintén közel ülnek a nézők.
Kiknek ajánlanád a darab megnézését?
Bárkinek. A zene részben rockzene, amit én nagyon szeretek, persze felcsendülnek nagyon szép lírai dallamok is a darabban. Lehet, hogy egy bizonyos korosztály – és itt a gyerekekre gondolok – talán még nem értenék meg a darab mondanivalóját. Őket talán a „mese része”, illetve a látvány, az akvárium fogja meg, de a Disney-filmek kapcsán már ők is hallottak Atlantisról, vagy legalábbis van egy elképzelésük róla. Amiért még érdemes megnézni, az az, hogy ebben a két fiatal szerzőben, illetve bennünk színészekben mi született meg Atlantisról.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
